Csatlakozz a közösséghez!

Készíts blog-ot,
írj kommentet,
keress barátokat,
lépj be a klubba!

> Belépés < > Regisztráció <

Tony Hawk’s American Wasteland

2009.04.23. 11:17 >>>> Manusz >>>> NINTENDO, PC, PS2, XBOX >>>> : 21207 : 2


Tony Hawk neve bizonyos berkeken belül félisteni magasságokat súrol. Egészen pontosan az utcai sportok fiainak berkeiről beszélünk – a deszkásokról. Ő volt az az ember - több társával egyetemben -, aki olyan dolgokat tett le az asztalra, amitől a Nemzetközi Olimpiai Bizottság komoly megfontolás tárgyává tette a gördeszkázás, mint nyári sport felvételét az ötkarikás játékok palettájára. Ennek jegyében meg is nézzük, mit kell tudnunk a nevével fémjelzett játéksorozat legújabb tagjáról.

Neversofték a kilencvenes évek végén kiadták a sorozat első részét, amely nem csak az újra nyitott fiatalság érdeklődését ragadta meg, hanem szinte minden Playstation tulajt odaszögezett a gép elé: remek játszhatósága néha már borult fantáziálgatásokba csapott át a látott trükkök alapján, ám ez mit sem érdekelte a jól szórakozó közönséget. A grafika hozta az elvárt színvonalat, míg az egészre a zenék dobtak rá egy nagy lapáttal, olyan csapatoktól, mint a Suicidal Tendencies vagy a Primus. Nem sokkal rá kijött a második rész, melyben voltak újítások, ám szerény véleményem szerint jóval gyengébbre sikeredett, még ha olyan zenekarok is adták hozzá nevüket, mint az Anthrax, a Rage Against The Machine vagy a Bad Religion. A harmadik rész ismét remek darab volt, ám az esztelen trükközések már-már a nevetséges kategóriába sorolhatók voltak: többemeletnyi magasságokból szökkentünk át könnyedén villanyoszlopokra, eszméletlen pörgés-forgásokat produkálunk tízméteres szakadékok fölött, sőt a játék végén még egy tengerjáró hajó korlátjait is legyalulhattuk. Ezután jött még pár rész, ám a fejlesztők az első rész hangulatát valahogy nem tudták visszaadni – az egyre növekvő ötlettelenséget mindig képtelen újításokkal próbálták kompenzálni. Jött az Underground, majd pedig az Underground 2, amelyekbe már történetet is implementáltak, és bizony ez lesz az a rész, ahol a legjobban ki szeretne az American Wasteland is domborodni. No de ne szaladjunk ennyire előre, vessünk néhány pillantást a lehetőségeinkre.

Az Options a választások széles tárházát biztosítja: tölthetünk, menthetünk, ez idáig ugye, alap. A Game Settings-en belül a Control Setupban definiálhatjuk a gombkiosztást kedvünkre, ami a régi Tony Hawkos arcoknak szükségtelen, hiszen ezzel eddig sem volt probléma. A Sound Options-ban beállíthatjuk, hogy véletlenszerű, avagy folyamatos lejátszású legyen a zenék menete, bejelölhetjük a nekünk nem tetsző számokat, ekkor ezeket kihagyja majd a repertoárból, és persze variálhatunk a hangerővel. Screen Options-ban a megjelenítéssel babrálhatunk, valamint ha valakinek támogatná a TV-je a Progressive Scant, azt is itt tudja bekapcsolni. Taunt Options-ban szabályozhatjuk be a különböző „létező, de nem szükséges” performanszokat, értsd: a kötözködő mozdulatok kombinációit. Kérésre kikapcsolhatjuk a vért, illetve feliratozhatjuk a videókat, ami az ánglius nyelvvel kevésbé bíróknak jöhet jól. A Game Progress-en belül vehetjük szemügyre eddigi teljesítményünket, mégpedig nehézségi fokozatok szerint lebontva, mind a Story, mind a Classic mód tükrében. Csekkolhatjuk még legjobb eredményeinket pályánként a Highscores-ban, ahol nem csak legmenőbb időket sasolhatjuk, de akár azt is megtudhatjuk, hány méter volt a leghosszabb csúszásunk az egyes szinteken. A Cheat Codes-nál vihetünk be csalásokat (ha beírjuk, hogy the_condor megkapjuk Matt Hoffmant – ő napjaink egyik legmenőbb BMX-ese). A Game Movies-nál pedig megnézegethetjük a már megszerzett videókat, melyeknek előfordulása természetesen eredményfüggő.

Az Online Play-nél – ki gondolná – játszhatunk a neten ismeretlenek, vagy akár a haverok ellen. Lényegileg az nem nagyon változott az elmúlt részekhez képest: egyszerre nyolcan nyomathatjuk a show-t, játszhatunk „capture the flag”-ben, „graffiti”-ben, „combo mambo”-ban, de a legviccesebb talán a „firefight”, ahol még tűzlabdákat (!) is tudunk lődözni. Most már az Xbox tulajok is örvendhetnek ennek az online őrületnek, hiszen az American Wasteland az első Tony Hawk rész, ahol kiélhetik ebbéli elfojtásaikat. Sajna a GameCube tulajoknak nincs online támogatása.

A High Score/ Free Skate-nél szereplőt választunk, majd pályát, és már nyomhatjuk is a végtelen köröket – nincs semmi megkötés, sem idő, sem pénz, se semmi, egyszerűen csak gyakorlunk és tökéletesítgetjük a technikánkat. Tisztára, mint a valóságban… Persze azért ez egy idő után unalmassá kezd válni, de a többi módban való eredményességünk nagymértékben függ attól, hogy mennyit gyakorlunk itt, ezért ne hanyagoljuk. Meg ha csak öt percünk van játszani, akkor is mehetünk itt néhány laza kört.
 
A 2 Player menüpontnál értelemszerűen egy cimborával mérhetjük össze képességeinket Tony Hawk tekintetében, mindenféle osztott képernyős mókában. Noha így a képernyő felét át kell engednünk ellenfelünknek, ez korántsem jelenti azt, hogy az élvezet is felére csökken, éppen ellenkezőleg! Egy megdöglött házibulit épp úgy fel tud dobni ez a rész, mint amennyire fel tudja idegesíteni a vesztes félt.

Create menü: csudajó dolgok tárháza! Csinálhatunk saját deszkást, saját parkot, saját grafikát a deszkánkra, de akár saját trükköt is! Fontos észben tartani, hogy ha új deszkást hívunk életre, ez semmilyen módon nem befolyásolja a Story módban indított karakterünket, tehát nyugodtan garázdálkodjunk. Az itt készített játékosunkat csak a Classic, 2 Player, High Score és Online részekben indíthatjuk majd. Az Information-nél beírhatjuk személyes adatait (hol, mikor született, milyen nemű, stb…), a Face-nél a fejformát és a bőrszínt választhatjuk ki, tetoválhatunk rá, beállíthatjuk a szem- és hajszínét, tehetünk rá kalapot vagy szemüveget. Persze ha mondjuk kalapot teszünk rá, akkor a hajszínt nem tudjuk érdemben állítgatni és a fejtetoválásoknak sem lesz sok értelme, így a program nem is engedi ezek végrehajtását. Eszméletlen, hogy mi mindent be lehet állítani, például a sapkáknál még a rajta szereplő logót is megadhatjuk! A felsőtestet is külön kidekorálhatjuk, akárcsak a lábakat. Mindenhová tehetünk tetoválásokat, beállíthatjuk a póló nagyságát, mintáját, színét, nadrágunk anyagát, hosszát, mindent, amit csak el tudunk képzelni! Adhatunk rá védőket, beállíthatjuk a cipő márkáját és még a cipőfűző színét is megadhatjuk! Ha ez mind nem lenne elég, akkor a Scale Options-ban külön variálhatjuk az egyes testrészek arányát, mind a három koordináta tengely mentén: barbár divattervezők Mekkája lesz ez a hely, kérem szépen. Első próbálkozásra sikerült kihoznom egy olyan csúnya leányzót, hogy még a memóriakártyát is kivettem a gépből, nehogy véletlenül rámentsem! A Deck Options-ban deszkánkat fényezhetjük: választhatunk neki márkát, teleragaszthatjuk mindenféle matricával, variálhatunk a kerekek színével – a lehetőségek tárháza végtelen, mint azt már oly sokan és oly bölcsen elsütötték már. Ha megvagyunk mindennel, akár el is menthetjük kontárkodásunkat, az igazi poén azonban csak most jön: a Face Mapping menüpont! Ha van egy digitális kameránk, csinálhatunk magunkról egy képet, majd azt elküldve a faces@tonyhawksonline.com –ra, kapunk egy válasz emailt egy jelszóval. Most ha ismét belépünk a játékba és van nethozzáférésünk, ezt a kódot megadva már töltődik is le a fényképünk az adott modellre, amit természetesen tovább paraméterezhetünk. Megáll az ész, hol áll az elektromos szórakoztatás innovációja. Vagy csak én vagyok ennyire öreg?

Create Parknál saját játszóteret teremthetünk, mely éppúgy lehet vicces, mint nagyon látványos. A bal oldali menüből választhatjuk ki, hogy mit szeretnénk telepíteni: a különböző padoktól kezdve a falakon át az épületekig, félcsövekig, korlátokig, lejtőkig és boxokig, táblákig és vizes területekig, csak győzzünk válogatni! Miután ráböktünk a nekünk megfelelőre, a bal analóg karral helyezhetjük pozícióba, a négyzettel és a körrel elforgathatjuk, míg az X-szel lerakhatjuk, a háromszöggel pedig felszedhetjük. A kamera rálátását a jobb analóg karral illetőleg az R1 és R2 gombokkal tudjuk szabályozni, a telepített cucc magasságának állítását pedig az L1 illetőleg L2 gombokkal tehetjük meg. Ha startot nyomunk, kapunk egy menüt, ahol mehetünk egy gyors tesztkört, helyszínt választhatunk (legyen akár az a Mars), átméretezhetjük, felrobbanthatjuk és természetesen el is menthetjük eddigi ügyködéseinket. A lényeg a kreativitáson van, de néhány óra alatt olyan frankó kis parkot üthetünk össze, hogy csak na!

A Create Graphic-nál már kezd igazán beteggé válni ez a rész: ha valaki járatos valamilyen grafikai felhasználó program használatában, az játszi könnyedséggel el fog itt boldogulni. Van összesen 10 fóliánk, mindegyikre külön-külön tehetünk matricákat, grafikákat, tag-eket (ezek azok a csodálatos alkotások, amelyekkel a „művészurak” előszeretettel tisztelik meg az emlékműveket és egyéb magasztos helyeket, annak jeleként, hogy ők biza itt jártak), és még szponzormatricákat is. Márkaőrültek előnyben! Azt ugye már mondanom sem kell, hogy az egyes fóliákon levő ábrákat külön színezhetjük, forgathatjuk, tologathatjuk, ezáltal olyan egyedi kompozíciót összehozva, melynek esélye, hogy találkozzon egy ugyanolyannal a világháló rengetegében: nulla.

A Create Trick a legérdekesebb rész: saját trükköket gyárthatunk magunknak. Először is meg kell adni, hogy pontosan milyen osztályba legyen sorolható: levegőben végrehajtható, illetőleg valamilyen „csúszós” trükk. Ezután bejutunk a tényleges editorba, ahol hat vízszintes csíkra felosztott mezőt látunk, ami három részre van osztva. Ez a három rész azt jelenti, hogy a teljes trükkünk 3 másodperc hosszú lehet, míg az egyes csíkok mutatják a trükkök sorrendjét felülről lefelé. Tehát ha a felső sorba teszünk egy két másodperces forgást, utána a második sorba még tehetünk egy fél másodperces Casper trükköt, és a harmadik sorba még mindig be tudunk szúrni valamit. Persze az egyes trükkök hosszával, dőlésével, irányával is lehet variálni – tetszés szerint. Ha megvagyunk, ki is próbálhatjuk, majd ha tetszik, el is menthetjük. Ezzel ki is végeztük a Create mód ismertetését, remélem találtatok benne használható infót, most térjünk át a Classic módra.

Itt a régi Tony Hawk játékok köszönnek vissza, méghozzá jó hangosan: nincs semmiféle sztori, csak a pályák, kétperces időlimit, 10 teljesítendő feladat, meg persze mi magunk. A klasszikus szó talán a „lenyúltunk néhány pályát a régebbi részekből, mert lusták voltunk újakat készíteni” érzést hozza felszínre, méghozzá nem is alaptalanul: három pálya kompletten a Tony Hawk’s Underground 2 PSP-s verziójából való (ebből a kaszinó csak a gyűjtői kiadásban volt megtalálható), de a sorozat kedvelői jócskán találhatnak még ismerős helyszíneket. Egyfelől jó nosztalgiázni, de kérdem én: ennyit? A feladatok amúgy maradtak a régiek: gyűjts össze 10.000 pontot, gyűjts össze 30.000 pontot, gyűjts össze 100.000 pontot, stb. Szedd össze a videókazikat, rakd ki a SPECIAL illetőleg COMBO szavakat a pályákon elhelyezett betűkből, mutass be trükköket a pálya egy adott pontján… Szóval semmi újdonság. Azért nem ártott volna néhány remekbeszabott feladatot kitalálni – már csak azért is, mert a régi jó hangulatot egy kissé megcsorbítja az ismétlés…

Nagyjából el is érkeztünk az American Wasteland fő részéhez, a sztori módhoz. Mint már a kis áttekintésünkben említettük, a készítők az Underground első része óta próbálkoznak némi történetet csempészni a már kissé unalmassá váló deszkázás hatalmas esései közé. Jelen részben a következő az alapszitu: vidéki legényként tengetjük mindennapjainkat, a tinédzserek szorgalmával naponta kétszer lázadunk fel bármi ellen, ami csak kicsit is ellentétben áll beszűkült világnézetünkkel, és… egyszer csak megunjuk a TV-nézést, a tanulást, az állandó henyélést, és úgy döntünk: most változtatunk rajta! Minthogy némi vonzalmat mutatunk a gördeszka irányában, magától értetődik a kiugrás lehetősége: legyünk a legjobbak, akkor aztán mindenki a lábaink előtt hever majd (de legalábbis a jó nők tuti)! Persze ez nem fog menni Mucsajröcsögén, ezért egy hirtelen elhatározással úgy döntünk, áthelyezzük HQ-nkat az angyalok városába, Los Angelesbe. Abba a városba, ahol a deszkázás történelemkönyvének első oldalát írták, méghozzá majdhogynem csak vérrel. Bizony, a törvény morcos őrei a legkevésbé sem nézték jó szemmel, hogy néhány suhanc puszta szórakozásból, képességeinek fejlesztése céljából leköszörül néhány amúgy sem használt padkát, ahelyett, hogy a megszokott módon inkább bandáztak, illetőleg a semmivel ütötték volna el idejüket. Ez elítélendő dolog, ezért irtották is, ahol lehetett: nem fukarkodtak a gumibottal sem, ha arról volt szó. Napjainkban a helyzet már jobb, de most nem erről akartunk beszélni.
Szóval, a fenti gyenge biztonsági helyzetről azonnal van sanszunk meggyőződni, amint leszállunk a távolsági buszról: néhány kedves egyén pár pofon keretében jól el is rabolja az összes cuccunkat. Szép kilátások a világmeghódítás első lépcsőfokán! A sors szeszélye nemsokára összehoz egy leányzóval, név szerint Mindy-vel. A maga részéről elég tűzrőlpattant menyecske, és szívügyének érzi az amatőr deszkások támogatását, annál is inkább, mert egy újságot akar majd indítani, amelynek ez majd jó reklámot fog jelenteni. Ő lesz tehát az őrangyalunk, sok mindenben fog segítségünkre lenni, érdemes odafigyelni rá! Tehát első körben azt javasolja, hogy saját jól felfogott érdekünkben radikálisan változtassunk külsőnkön, különben az előző események egyhez közeli valószínűséggel naponta fognak majd megismétlődni. Tehát, első lépés: hajvágás! Tulajdonképpen így csempészték a programozók bele a játékba a testreszabás igen üdvös hatását – öt előredefiniált karakterünk kinézetét totálisan megváltoztathatjuk. Állítsunk be egy nekünk tetsző hajszerkezetet, majd ha akarunk, akár szakállat is applikálhatunk arcunkra. Na, ezzel meg is volnánk, most jöhet a ruha: mert mint tudjuk, az évszázados dogmák azt harsogják, hogy nem ez teszi az embert, aztán lépten-nyomon bebizonyosodik, hogy mégis. Tehát: válogathatunk kedvünkre a millió póló és kabát közül, varrhatunk rá logókat és beállíthatjuk gatyónk hosszát, valamint színét is. Ha esetleg úgy találnánk jónak külsőnket, ahogy volt, Mindy azonnal visszaküld minket, tehát muszáj valamit változtatni. No, miután megvagyunk, már indulhat is a város meghódítása, ami a következőképpen néz ki: mivel kezdő suhancok vagyunk, nem tudunk túl sok trükköt, így ezeket folyamatosan – bizonyos feladatokat teljesítve – kell megtanulnunk. A furcsa az ebben, hogy teljességgel úgy tűnik, mintha csak az oktatás kedvéért lenne ez benn a játékban, annál is inkább, mert mikorra már „megszereztük” gyilkosabb trükkjeinket, a játék kétharmadán már túl vagyunk. Statisztikáinkat – ergo képességeinket – úgy tudjuk növelni, hogy megnézzük a Skate Shopok előtt álló hirdetőlapokat: ha az est leszállta előtt sikerül az ott megadott trükköket teljesítenünk, különböző vidám teljesítménynövelőket kapunk. Persze nem csak az az egy Shop van, melyet a játék kezdeténél látunk, eljuthatunk majd a belvárosba, Santa Monicába, Beverly Hills-be és Hollywoodba is. A további helyszínek között szerepel még egy olajfúró torony, különböző parkok és a már említett kaszinó is.
A készítők szerint a játék másik nagy újítása, hogy nincs töltési idő: ez félig igaz is, tekintve, hogy az egyes városrészek között valóban nincs töltőképernyő, ám mindenféle sivár helyeken kell bolyonganunk, amiből még a vak is látja, hogy ilyenkor tölti be a gép az aktuális lokációt. Természetesen más helyeken más kihívások, versenyek várnak ránk, míg csak meg nem valósítjuk nagy álmunkat, a saját Skate Parkot… Addig azonban nem olyan rövid az út, bár az ösvény már meglehetősen kitaposott – az előző hat rész által –, így a fejlesztők tudták, hogy kell még valami, amivel feldobják a játékot. Fogták magukat és előkaptak egy másik, mostanság menő stílust, a BMX-et. Néhány helyen a játékban majd nyeregre pattanhatunk és különböző trükkökkel pénzt szerezhetünk – ám egyértelműen csak színesítésként van a játékban, nem teljes értékű elemként, az ötlet azonban nem rossz! Az irányítás is megváltozik, a bringát a bal karral mozgatjuk, míg a trükköket a jobbal hajtjuk végre! A fő probléma a sztori résszel, hogy nagyon egyszerűre sikeredett. Legalábbis TH veteránoknak mindenképpen. A feladatok nevetségesen egyszerűek, a gép mindig úgy rak ki a pályára, hogy a lehető legkönnyebb legyen végrehajtani a kitűzött célt – ennek következtében nagyon rövidkére sikerült a történet, amit ugyebár nem veszünk túl jó néven. Hát ez van, nézzünk most némi értékelőt!

Kellemes folytatásnak tekinthető a játék, remek grafikával, és persze az olyan őrült dolgok is dobnak rajta még, hogy saját fotót montírozhatunk a modellünk fejére – még ha nem is használjuk ki, mindenképpen kedves húzásnak nevezhető. Igazából, ami nagyon megdobja a játékot, az ismét a zene: jelen rész rendelkezik a legtöbb számmal az összes TH közül. Nagyon érdekes, hogy egy csomó régi együttes számát most népszerűbb fiatal csapatok feldolgozásaként pumpálták rá a DVD-re – ilyen például egyik nagy kedvencem az Institutionalized a Suicidal Tendencies-től, melyet az általam még soha nem hallott Senses Fail szolgáltat. Ha lehet hinni a híreknek, ezzel próbálták meg a 80-as évek Amerikájának hangulatát átmenteni a jelenben is fogyasztható formába… Sebaj, azért még így is van rengeteg jó nóta, ám furcsa, hogy a jóval kevesebb rap található az anyagban. Biztos rájöttek az igen tisztelt programozó urak, hogy nem véletlenül találták ki a Skate Punk nevezetű zenei irányzatot, és mivel ez illik legjobban a deszkázáshoz, talán ezt kellene erőltetni a játékban is. Persze nem biztos, hogy mindenkinek fog ez tetszeni, de mint említettük, ki lehet kapcsolgatni a nekünk nem kellemes számokat. Van néhány új trükk is, mint például a Bert Slide, vagy a Natas pörgések, amelyek ugyan szépek meg jók, ám azért lehetne belőlük több. Nem baj, örülünk ezeknek is. Tony Hawk megszállottaknak ujjgyakorlatként elmegy az anyag, aki viszont most ismerkedik a szériával, annak ideális lehet, tekintve, hogy nagyon könnyű. Jó szórakozást hozzá!

Tony Hawk:
1968. május 12-én született San Diegóban. Három testvére van, kettő lány és egy fiú. Tony nagyon eleven gyerek volt, akkori magát most „élő rémálomként” definiálja. Mindig is nagy elszántsággal rendelkező fiúcska volt, például mikor mamája, Nancy elvitte úszni, addig nem akart hazamenni, míg végig nem tudott menni az egész medencén egy levegővel. Természetesen ez nem volt egyszerű feladat, így persze nagyon hamar csalódott magában, ám ez még több gyakorlásra késztette. Valahogy így volt ez a deszkázással is. A kis Tony élete 9 éves korában változott meg, mikor bátyjától kapott egy kékszínű, banánalakú (oldskool) deszkát. Steve – a bátyó – szerint, mikor elkezdett gyakorolni a deszkával, egyszerre mintha kicserélték volna: olyan sportot űzött, ami teljességgel lefoglalta, egyúttal lebilincselte érdeklődését. Gyermeki szorongásai még mindig megvoltak, ha nem győzött egy versenyen, nagyon elszomorodott és dühös is lett, így még többet edzett, csak hogy ő lehessen a legjobb. Édesapja mindebben támogatta, mindig vitte a versenyekre, rámpákat és egyéb tereptárgyakat épített neki, majd megalakított a „California Amateur Skateboard League”-ot, valamint a National Skateboard Associationt, amivel a sportágat igyekezett népszerűsíteni. Tony 12 éves korában már szponzorált volt – a legendás Dogtown által –, 14 évesen már próként versenyzett, 16 évesen pedig már a világ legjobb deszkásának számított. 103 versenyen vett részt, ebből 73-at megnyert, míg 19-en második lett. Volt olyan, hogy úgy nyert meg egy versenyt, hogy előtte mindössze három órát aludt. 1991-ben egy mélyrepülés következett életében, a deszkázás úgy tűnt, meghalni látszik, szinte csak felesége kereste meg a betevőre valót. Nemsokára elváltak, majd Tony karrierje újra felfutni látszott – ruházati céget alapított, szépen szerepelt a versenyeken, újra megházasodott. 1999-ben született meg Spencer nevű fia, aki már most nagy affinitást mutat a deszkázás irányába – az apuka természetesen mindenben támogatja. Tony nemrégiben létrehozott egy alapítványt, mely skate parkokat létesít szerte az országban (hol máshol, mint Amerikában…) – a saját szavaival élve: azért, hogy ő is adhasson valamit annak a sportnak, amely neki a legtöbbet adta.


Érdekesség:

A Tony Hawk’s American Wasteland a hetedik a híres sportoló által fémjelzett sorozatban.

Az Activision-nek 1979-es fennállása óta 1,4 milliárd nettó bevétele volt, ami évi több, mint 50 millió dollárt (tíz milliárd forintot) jelent.


Tudtad-e:

A Classic menüpontnál a hagyományos Tony Hawk játékok szerint játszhatunk, azaz egy pályán adott feladatokat kell megoldanunk – rengeteg ismerős pályával fogunk összeakadni!

Tony Hawk volt az első a gördeszkázás történetében, aki versenyen be tudta adni félcsőben a 900°-os fordulatot. Valójában az első Tas Pappas volt a világon, ám ő csak „nem hivatalosan” tudta ezt véghezvinni.

A játékban is szereplő igen egyedi jelenség, Mike Vallely szenvedélyes zenész: Vendetta (Vérbosszú) című száma bele is került a játékba.

Több mint hatvan zenekar kölcsönzött számokat a játékhoz, köztük olyanok, mint a Dead Kennedys, Bad Religion, Dropkick Murphys, Motley Crue vagy a Public Enemy.


 

Sorry, there is a glitch in the system. The webmaster has been notified of the issue.